A Budapesti Nyugállományúak Klubja elnökhelyettese, Szekuláné Csilla a veszprémi Gyopártourist útján olyan négynapos külföldi pihenést szervezett, amely sokáig emlékezetes marad a résztvevők körében. Nagyjából fele-fele arányban klubunk tagjai és veszprémi utazók töltötték meg a kényelmes autóbuszt, amely Szlovéniába vitte az érdeklődőket. A bledi tó közelségében volt szállásunk, ahol három éjszakát töltöttünk el a Hotel Krek-ben. Kényelmes szobák, igen bőséges estebédek, legmagasabb hegyük, a 2864 méter magas Triglav itt – ott még havas csúcsának látványa jellemezte a szálláshelyet. És angol vagy német nyelvű kommunikációra felkészült alkalmazottak, ám nemcsak ott, hanem bármerre járva mindenki, akivel a vendéglátásban érintkezésbe kerültünk, képes volt erre!
Szlovénia jugoszláv tagköztársaság volt, 1991 óta független állam, 2004. május 1-je óta tagja az Európai Uniónak, majd 2007 elején csatlakozott az eurózónához is. Az országban élő két kisebbség, az olaszok és a magyarok jogait az alkotmány határozza meg, lehetőséget adva az anyanyelv széles körű használatára is. Hazánk és Szlovénia között a vend népcsoport jelent kapcsolatot, amely részint Vas megyében, részint pedig Szlovéniában, a Muravidéken él. Számuk nálunk körülbelül ötezer főre tehető, míg a határon túl nagyjából nyolcvanezer vend él. Szlovéniát alig kétmillióan lakják, egész lakossága elférne a budapesti agglomerációban. Fővárosa sem nagy, Ljubljanának mindössze 290 ezer lakosa van, így aztán egy nyugodt, ám csodás „kisvárosban” éreztük ott magunkat. Az városközpont egyes részeit, a Ljubljanica folyó néhány hídját – köztük a Sárkány és a Mészáros hidat – és még jónéhány további nevezetességét magyarul igen jól beszélő idegenvezető mutatta be részünkre egy nagyjából kétórás séta során. Elmondta például, hogy magyar mérnökök tervezőmunkáját dicséri a Köztársaság tér hatalmas fáit megkímélve, a tér alatt létrehozott háromszintes mélygarázs. A várba is eljutottunk; oda felvonó utaskabinjában emelkedtünk fel, majd le. Innen az alig 35 kilométer távolságra található, a Bledi-tó közelségében levő szállodába utazva és túlméretes vacsoránkat elfogyasztva ért véget a kirándulás első napja.
Másnap délelőtt Szlovénia legismertebb látnivalója a Bledi-tó közepén lévő kis sziget (az ország egyetlen szigete) és templomának meglátogatása, továbbá a felette magasodó vár „elfoglalása” volt soron. A várban múzeum, kápolna és egy középkori nyomda is megtekinthető. A tó kis szigetén épült Nagyboldogasszony barokk kegytemplomot a sajátos kétevezős, de „egyhajtóműves”, egy hajós által hajtott nagy csónakokkal, a 18 személyes pletnával közelítettük meg – de akkor még vissza volt 99 lépcsőfok… Visszaérkezve a szigetről kellemes sétát tettünk a tó partján, és ki-ki megkóstolhatta a híres bledi krémest, a kremsnitát, amelyet egyébként számtalan helyen árusítanak, így akár Ljubljanában is fogyaszthatjuk. Következő úticélunk egy szintén méltán híres hely, az 1891-ben felfedezett, 1,6 km hosszú Vintgar szurdok volt, amit ötszáz méternyi hídon és pallón lehet megközelíteni. A szemet és tüdőt gyönyörködtető sétán az alattunk kanyargó, zúgó folyó hangja, a felette a sziklafalak oldalában kiépített keskeny fajárdák, a folyó felett szükség szerint oda – vissza átvezető fahidak, a két oldalról fölénk magasodó fák és sziklatömbök festői látványa érzékeltette velünk a természet időtlen erejét, fenségét.
Harmadik napunk délen zajlott: az országnak az olasz és a horvát tengerpart között elhelyezkedő, 43 km hosszú tengeri kijárata van az Adriai-tengerre. A pár kilométerre levő olasz Triesztnél is délebbre fekvő Koperen (ma a térség kereskedelmi központja, de jeles múltja van) csak átgurultunk, negyedórát busszal városnéztünk Portorozsban, olasz nevén Capodistria (Rózsakikötő, illetve kb. Isztria főnöke, feje), amely az ország legelegánsabb és legfelkapottabb nyaralóhelye a tengerparton futó, pálmafákkal és elegáns szállodákkal szegélyezett főutcával, és máris mentünk tovább, Piranba. Ez egy olaszos hangulatú, mediterrán város, óvárosa hegyes háromszög alakban nyúlik a tengerbe. Köszönhetően a több évszázados velencei fennhatóságnak, hangulata és felépítése, utcácskái, házai, motorcsónakokkal zsúfolt kikötője nagyon hasonlít a velencei stílusú horvát óvárosokéra, mint például Zadar vagy Dubrovnik. Fő látnivalója a város védőszentjéről elnevezett Szent György templom és a domb tetején található vár, amelyet szűk, romantikus utcákon keresztül érhettünk el. Innen csodálatos kilátás nyílik a városra és a tengerre, amelyben a bátrabbak meg is mártóztak. Hangulatos éttermek, falatozók a tengerparton, virágok, színes épületek, mediterrán hangulat jellemzi a kisvárost.
Negyedik napon délelőtt, már hazafelé tértünkben, meglátogattuk a Postojnai cseppkőbarlang csodálatos föld alatti kőképződményeit. A barlangokat a Pivka folyó hozta létre, és több mint 24 km-es hosszával ez Szlovénia második leghosszabb barlangrendszere. A gyalogtúra kezdete a bejárattól olyan messze van, hogy 150 személyes kisvasút (a világ első, 1872-ben megnyílt barlangvasútja) viszi oda a látogatókat, de már eközben is láthatók cseppkövek, kőfigurák. A gyalog végigjárható szakasz kamrák, átjárók és galériák hálózata, melynek nevezetessége a számtalan cseppkőformáció és a különleges élővilága (pl. a barlangi vakgőte, népiesen a száz évet is megélő „emberhal”) mellett az egyetlen föld alatti postahivatal.
Már csak a hazautazás maradt hátra, de még ide is jutott élmény. Technikai szünetünk Trojane helységben volt, ahol hatalmas, kistányér méretű, magas fánkokat tudtunk vásárolni és elfogyasztani.
Összességében igen információgazdag, élménydús utazásban volt részünk. Nem lehetett panasz sem a feszes programra, sem az ellátásra, sem az utazási iroda velünk tartó képviselőjére (tulajdonosára), aki folyamatosan tájékoztatta az aktuális helyszínnel összefüggő információkról, történelmi, földrajzi, meteorológia, stb. ismereteiről utasait.
Szöveg és fotók: Dudás Sándor ny. alezredes
