Tisztelettel és mély fájdalommal búcsúzik a Magyar Honvédség egykori parancsnokától, Lőrincz Kálmán vezérezredestől, aki életének 87. évében örökre letette a fegyvert. A rendszerváltás utáni honvédség emblematikus alakjának, Lőrincz Kálmán öröksége, embersége, parancsnoki tartása tovább él a bajtársak, tanítványok, katonák és az egész nemzet emlékezetében.
Lőrincz Kálmán élete
A katonai műveltség akkori csúcsintézményében, a Moszkvai Vezérkari Akadémián folytatta tanulmányait a ’80-as évek elején, 1983-tól a tatai 11. Páncélos Hadosztály parancsnoka volt – az alezredesből itt lett ezredes, egy egész laktanya parancsnoka, példaképe, mentora.
1989 márciusában kinevezték az 5. Hadsereg parancsnokává – a történelem súlya ekkor már a vállára nehezedett. Novemberben, a rendszerváltás sorsfordító hónapjaiban őt bízták meg a legnagyobb felelősséggel: a Magyar Honvédség parancsnokává nevezték ki, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni új honvédség első számú katonája. Nemcsak az átalakuló szervezetet vezette, de irányt mutatott – tiszta értékrenddel, egyenes beszéddel, parancsnoki tartással. Ő mondta ki először a katonai vezetés részéről: „A hadsereg menetben van.”
Lőrincz Kálmán neve egyet jelentett az elhivatottsággal. A tiszti hivatás számára életforma volt – ahogy mondani szokás: minden mozdulatában katona volt. A harckocsizó tisztből lett parancsnok nem csupán szervezetet vezetett, hanem embereket: jellemmel, példamutatással, elkötelezettséggel.
Biztos kézzel, értékorientáltan, hazához és katonáihoz hűen irányította a megújuló Magyar Honvédséget. Egyszerre volt kemény és igazságos, következetes és emberi – egy korszak katonai vezetője, akit nem az elméleti szabályzatok, hanem a valóság, a szolgálat és a hazaszeretet formáltak.
A páncélosok között vagy épp a Magyar Honvédséget képviselve a tárgyalótermekben, Lőrincz vezérezredes mindig tiszta tekintetű, egyenes gerincű, hivatásának élő honvéd volt. Katonai pályafutása során nem csupán parancsnokokat, de példaképeket is nevelt – fia, Lőrincz Gábor dandártábornok személyében szó szerint is tovább vitte a katonai szolgálat szellemiségét.
Most nem csupán egy kiváló katonától, hanem egy korszakot meghatározó emberi tartástól is el kell búcsúznunk. Nevét őrizze meg a hadtörténelem, alakját a bajtársak emlékezete, szellemiségét a következő nemzedékek példaképei között.
Őt, aki soha nem akart más lenni „csak jó magyar katona”.
