BPNYKLUB-65

65 éves lett a MH Budapesti Nyugállományúak Klubja

Hatvanöt év egy ember életében is hosszú idő. Aki ennyit megélt, az megtapasztalt jót, rosszat, sikert, kudarcot, örömöt, bánatot. Aki ma hatvanöt éves, az átélte a történelem szeszélyes sodrását, viharait, játékait is, melyek hazánkat jobbra-balra rángatták – vagy éppen kényszerítették. Ilyen körülmények között ezt a szép kort egy szervezetnek megélnie különösen nem hétköznapi dolog. A társadalmi, az ideológiai, a szociális, a kulturális stb. környezet változásait ilyen időtávlatban túlélni, egy szervezet létét, működését ilyen hosszan fenntartani – nos ez keveseknek sikerül. A MH Budapesti Nyugállományúak Klubja elmondhatja magáról, hogy egyike az ilyen sikeres múlttal, ma életerővel, jövőképpel büszkélkedő szervezeteknek.

Erről emlékezett meg 2026. április 8-ai ünnepi rendezvényén a klub, a Stefánia Palota – MH Kulturális Központ Emlékparkjában, és a nagy színháztermében lebonyolított megemlékezésen. Az ünnepség fővédnöke Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere, védnökei Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, továbbá dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke volt.

Ünnepélyes faültetéssel indult a rendezvény, Petőfi körtefájának génállományával rendelkező kis körtefát ástak földbe. E fa őse alatt, a Hargita megyei Székelykeresztúron, az itteni Gyárfás kúriában írta a hagyományok szerint Petőfi Sándor az utolsó versét 1849. július 30-án (Egy gondolat bánt engemet), majd másnap a csatában Segesvárnál odaveszett. Mára a fa is elenyészett. Az élettelen, csonka fatörzsnél azonban ma a helyiek ünnepségeket, kulturális eseményeket rendeznek, amelyekkel fenntartják és ápolják múltjának emlékét, és ebben a nemzeti hagyományokra épülő lelki térben emlékeznek Petőfire is. Kovács Gyula, Magyar Örökség, Makovecz- és Prima Primissima díjas, nemzetközileg ismert pomológus, a Kárpát-medence őshonos gyümölcsfáinak katalogizálója a fa – akkor még – élőképes részéből oltóágat vett, amit sikeresen szaporított. Munkája nyomán mára világszerte közel kétezer magyarlakta település, intézmény, szervezet ápol ilyen módon újjászületett „Petőfi körtefát” – és innentől a Stefánia Emlékparkban is láthatunk egyet.

A faültetés a klub részéről Pácser Bálint nyá. alezredes, a Törzsasztal tagozat vezetője – egyben az ültetés ötletgazdája – moderálásával zajlott.

Megnyitója után a kis körtefa felett Kovács Gyula ismertette a fa múltját, a hozzá fűződő hagyományt, majd dr. Lugosi József ezds-sel, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nyugállományú igazgatójával, a Törzsasztal tagozat tagjával elültette a csemetét.

Dr. Keszthelyi Gyula nyá. ddtbk. a MH Budapesti Nyugállományúak Klubja (BPNYK) elnöke közreműködésével elhelyeztek a fa mellett egy tájékoztató táblát, amely Petőfi arcképét és a fa rövid történetét mutatja be. Egy QR-kód is látható még rajta, amelyet mobiltelefonnal beolvasva a Klub internetes honlapján (https://bpnyklub.hu) elhelyezett információkat böngészhetjük.

Koszorút helyezett el a kert új „lakójánál” először a házigazda szervezet, a MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (BHD) képviselője, Réz Levente Szabolcs ezredes, dandárparancsnok, majd a BPNYK részéről dr. Keszthelyi Gyula klubelnök, Radványi Imréné a klub Kertbarát tagozatának elnöke, és Kulcsár Gáborné nyá. honvédségi alkalmazott, a Törzsasztal tagozat alapító tagja.

A parkban innentől kezdve e kis növény – amely mint a hazaszeretet, a hazafiasság jelképe került ide, az Emlékparkba – emlékeztet a hagyománytiszteletre, a közösség összetartó erejének fontosságára, múltunk jeles személyiségei, katonahősei emlékének ápolására.

Rövid szünet elteltével az ünnepi megemlékezés a Kulturális Központ addigra zsúfolásig megtelt szín-háztermében folytatódott, amelyet jelenlétével megtisztelt Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere, Benkő Tibor. nyá. vezérezredes, korábbi honvédelmi miniszter, és dr. Böröndi Gábor László vezérezredes, a Honvéd Vezérkar Főnöke.

Kiss József, a BHD főmunkatársa moderálásával, Mészáros Károly őrnagy parancsfelolvasása mellett először a miniszteri határozattal, majd a vezérkarfőnöki paranccsal hatályba lépett elismerések ismertetése és a hozzájuk tartozó tárgyjutalmak, emléklapok, oklevelek átadás-átvétele történt meg.

Hatvanöt éve alapított klubunk a Honvédelmi Minisztérium céljainak megvalósulását támogató tevékenységéért, a Magyar Honvédség nyugállományú tagjai érdekében, valamint a társadalom szolgálatában huzamos időn át végzett áldozatos munkája elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevélben, továbbá a Magyar Honvédség nyugállományú és nyugdíjas tagjai érdekében, valamint a honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett áldozatos munkája elismeréseként Honvéd Vezérkar Főnöki Emléklap elismerésben részesült. Az ezt megörökítő két dokumentumot klubelnökünk vette át.

Magyarország honvédelmi minisztere a nyugállományú közösség érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül, Honvédelemért Kitüntető Cím babérkoszorúval ékesített fokozatát adományozta és adta át Szabóné dr. Szalánczi Erika asszonynak; az Aranykor Kitüntető Cím arany fokozatát dr. Gruber Nándor nyá. dandártábornoknak; az Aranykor Kitüntető Cím ezüst fokozatát Bordáné Csápka Anna nyá. zászlósnak; az Aranykor Kitüntető Cím bronz fokozatát Kolossváry Miklós nyá. alezredesnek, Mezei Zsuzsanna nyá. alezredesnek és Czigler Zsuzsanna nyá. századosnak; továbbá Miniszteri Elismerő Oklevelet Vas Judit Piroska asszonynak.

Ezután elismerő szavakkal emlékezett meg a jubileumát tartó szervezetünktől. Többek között elmondta: „Önök, akik ma itt vannak, szolgálati idejük lezárultával is honvédek maradtak. Őrzik a bajtársi szellemet, bölcsességükkel segítik az ifjabb nemzedéket, képviselik azt a katonai ethoszt, ami politikamentes kiállás a nemzetért…. Önök életük javát fegyverrel a kézben a haza szolgálatában töltötték. Vannak önök között, akik a törékeny világpolitikai egyensúly idején őrizték a békét és olyanok is, akik a rendszerváltoztatás zavaros éveiben, a délszláv válság árnyékában, a határon vagy a légtér védelmében teljesítettek szolgálatot… A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség szívügyének tekinti a nyugállományú katonák, nyugdíjasaink és családtagjaik támogatását. Komplex rendszerünk az anyagi biztonság mellett a közösségi élet feltételét és a megérdemelt társadalmi megbecsülést hivatott garantálni… Én kívánom önöknek, hogy töretlen lelkesedéssel őrizzék ezt a nemes, bajtársi közösséget. Adjanak továbbra is tartalmat az éveknek, és maradjanak a Honvédelem ügyének aktív részesei.”

Ezt követően a Honvéd Vezérkar Főnöke a Honvédség munkáját segítő szervezetekben végzett áldozatkész munkája elismeréseként, figyelembe véve a társadalmi szervezetek előterjesztését, ÉLETÚTÉRT ÉRDEMJELET adományozott és adott át Széli Ferenc nyugállományú ezredesnek; EMLÉKTÁRGYAT Gajzágó Imre nyugállományú ezredesnek és Szabó Attila János nyugállományú alezredesnek, majd rövid beszédben osztotta meg a jubileummal kapcsolatos gondolatait, amikből idézek. „…Önök nélkül nem lenne jelenünk. Az a tudás, tapasztalat, tanítás, amelyek felvérteztek minket, tette alkalmasra arra a Magyar Honvédséget, hogy helytálljon. Helytálljon itthon, külföldön, a NATO-ban és az Európai Uniós misszióban. Önök, akik utat mutattak, akkor is, amikor csüggedtünk. Önök dicsértek minket, amikor jók tettünk. Önök kiálltak mellettünk akkor, amikor nehéz helyzetlen voltunk… Mi minden magyar embert szolgálunk. Függetlenül meggyőződésétől, életkorától és minden mástól. Mi arra tettük fel az életünket, hogy legyen Magyarország, legyen egy erős magyar honvédség, és még egyszer köszönöm Önöknek, hogy tanulhattunk. Példamesterei voltak a mai jelenkornak, és remélem, hogy mi is megérjük majd azt a kort, amikor az utódaink munkáját nézzük.”

Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter úr és Keszthelyi Gyula dandártábornok úr, mint a Honvédségi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetségének elnöke, a tárca és a HOKOSZ közötti Együttműködési Megállapodást írt alá. Az okmány alapján jogi értelemben is a tárca stratégiai partnerévé válik az ország legnagyobb, (országszerte 20 helyen tevékenykedő ) nyugállományú katonákat tömörítő szövetsége. A működés finanszírozásának sajátossága, hogy a klub a működéshez szükséges alapvető forrásokat a HOKOSZ-tól kapja, ezért létfontosságú a klub számára a Honvédelmi Minisztériumtól a HOKOSZ részére nyújtott támogatás.

A műsor következő mozzanataként a HOKOSZ Elnöksége emléktárgyat adományozott a BPNYKlub, és a BPNYKlub elnöke részére, melyeket a HOKOSZ elnökhelyettese, Vörös László Lajosné nyá. ezredes adott, és dr. Keszthelyi Gyula nyá. dandártábornok vett át. Ennek komoly konspirációs előzményei is voltak, így szerencsésen sikerült tényleges meglepetést okozni, az érintett előtt az elismerésben részesülése tényét annak átadásáig sikeresen eltitkolni!

Klubunk elnöke emelkedett szólásra. Ünnepi köszöntőjében részletesen kitért szervezetünk megalakulásának, 65 éves fejlődésének, eredményeinek, problémáinak számbavételére, bemutatására. Erről erősen csemegézve lehetséges csak beszámolni, mert egy részletes tudósítás a történtek hátteréről, kapcsolódó eseményekről, adatokról, személyi, elhelyezési és még számtalan más, a beszédben elhangzott információról nagymértékben feszegetné e lap terjedelmi korlátait. A legfontosabb kiemelendők e körben talán a következők. „Az MH Budapesti Nyugállományúak Klubjának 65 éves története megkérdőjelezhetetlenül arról szól, hogy a nyugállományú katonák és családtagjaik minden időben elkötelezettek maradtak a haza védelmének ügyéért… A klub 1961. augusztus 2-án tartotta meg első vezetőségválasztó taggyűlését, melyen 75 klubtag nyílt szavazással 7 tagú vezetőséget választott. Az alapítást követően a klub létszáma folyamatosan növekedett, és 1973-ra elérte az ezer főt… Az Egyesületté történő átalakulást a Fővárosi Cégbíróság 1990. február 28-án jegyezte be, és a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubja elnevezéssel, jogi személyé, egyben a Budapesti Nyugállományú Tisztek és Tiszthelyettesek Klubja jogutódjává vált… Az idős tagokról való gondoskodás mindig is a klub legfontosabb feladatai közé tartozott, és napjainkra már évtizedes hagyománnyá vált… Mára már szinte általánossá vált, hogy az egyes tagozati klubnapokat is látogathatják a többi tagozat tagjai… 2024-ben a Klubtanács Közösségért Emlékérmet alapított, mely évente maximum 10 fő részére adományozható… 2026-ban a klub megalakításának 65. évfordulója alkalmából a Klubtanács Jubileumi Emlékérmet alapított, melyet a mai rendezvényen adunk át először a tagozatok által javasolt személyeknek… Napjainkra a klub 27 tagozattal és mintegy 1700 fős tagsággal rendelkezik. Bár a klubélet elsősor-ban a tagozatokon belül folyik, az ügyvezetés minden évben néhány központi eseményt is rendez. Ezek közül kiemelkedik a februári nyugdíjasbál, a Nemzetközi Nőnap, a Katonafestők kiállítása, a Hősök Napjáról történő megemlékezés, a kertészeti tagozattal és a házzal közösen szervezett terménybemutató, a bélyeggyűjtő tagozat országos szinten is jegyzett kiállítása, és a Mikulásvárók.” (A klub története első 50 évének részletes megismerésére lehetősége van az olvasónak az internetes honlapunk meglátogatásával, ahol a következő linkre, https://bpnyklub.hu, majd a TOVÁBB és a Rólunk menüpontra klikkelve részletes ismertető található a klub története címszó alatt elhelyezett, pdf formátumú könyvben a hőskorról, és a kezdeti útkeresést követő fél évszázados fejlődésünkről.)

Esküdt Lajos nyá. ezds. a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke lépett a mikrofon elé ezután. Megköszönte miniszter úrnak azt az anyagi támogatást, amit szervezetük 2025-ben kapott a nehéz anyagi helyzetben levő tagtársaik megsegítésére. (Ebből klubunk is részesült, így idén januárban lehetőségünk volt a gondoskodási körünkbe tartozó, nehéz anyagi helyzetben élő klubtársaink támogatására. Ennek keretében 18 fő kért és kapott tőlünk pénzsegélyt.) Az ünnepséghez kapcsolódva elmondta mások mellett azt is, hogy a HOKOSZ és a BPNYK együttműködése kiváló, például közösen bonyolítottunk le egy újszerű rendezvényt: a Bálna Honvédségi Központban kétnapos művészeti fesztiválon mutatták be tudásukat a két szervezet szabad idejükben művészi tevékenységet végző tagjai. Befejezésül ismertette, hogy a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége a honvédséghez tartozás érzésének erősítése, a katonai fegyvernemi és történelmi hagyományok ápolása, a bajtársak összetartása érdekében, huzamos időn át végzett áldozatos önzetlen munkájáért BEOSZ emlékpajzsot adományoz klubunk részére.

Következőkben a klub tevékenységét támogató szervezetek vezetői emléktárgyat adományoztak a klub működésének támogatásában, és a szervezetekkel való kapcsolattartásban kiemelkedő szerepet vállaló személyeknek. Az emléktárgyat, továbbá az adományozás tényét megörökítő okmányt személyesen vagy megbízottjuk útján adták át. Támogatásukat megköszönve örömmel soroljuk fel e helyütt őket (és azt szeretnénk, ha még ennél is többen lennének): Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal főigazgatója, HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Műveleti Parancsnok helyettese, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Parancsnoka, a HVK Kiber- és Információs Műveleti Csoportfőnök, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója, a MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár parancsnoka, a Magyar Honvédség Kiber- és Információs Műveleti Központ Parancsnoka, a Magyar Honvédség Nagysándor József 51. Híradó és Vezetésbiztosító Dandár Országos Infokommunikációs Rendszerfőközpont parancsnoka, a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöke, a MH Anyagellátó Raktárbázis parancsnoka, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr ezred parancsnoka, az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred parancsnoka, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, és végül, de nem utolsó sorban a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége elnöke.

Klubunk a megalakulásának 65. évfordulója alkalmából 2026. évben JUBILEUMI EMLÉKÉRMET alapított, amit a tagozatok javaslata alapján 30 fő vehetett át dr. Keszthelyi Gyula dandártábornok, klubelnöktől.

Köztük volt Kovács Gyula pomológus, a Petőfi fácska ültetésének nagytudású segítője és mentora, és Huczka Ágnes, a BHD, Protokoll és Kulturális Igazgatóság Rendezvényszervező részleg részlegvezető-helyettese, a 27 tagozat klubrendezvényei helyiségeinek biztosításáért – ami valljuk be, egyáltalán nem könnyű feladat, tekintve az épületben e célra igénybe vehető helyiségek alacsony számát.

Az információdús hivatalos mozzanatokat követően állófogadás zárta a jubileumi megemlékezést, ahol a Központ Regiment éttermében lebonyolított eseményen bőséges és ízletes fogások melletti baráti beszélgetések, régóta nem találkozott klubtagok öröme, a kapott elismerések okának felidézése adta a nap befejező mozzanatait.