2026.10.09. Szakmai mentorától búcsúzott a Kertbarát tagozat

ŐSZKERT 2026 – Őszi Kertészeti Napok Budapest címmel bonyolított le egy nagy érdeklődéssel kísért rendezvényt a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Gödöllő) Budapest – 11. kerület – Újbuda, Villányi út 29-43. alatti campusa. Ennek során dr. Komiszár Lajos (1944-2026. kertészmérnök, mérnöktanár, ny. egyetemi adjunktus, egyetemi főtanácsos), a tagozat szakmai mentorának alakját emlékülésen idézték fel.

A neves kertészeti szakemberek részvételével zajlott ülés dr. Honfi Péter egyetemi docens, a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék vezetője moderálásával zajlott. A korábbi intézményvezetők festett arcmásai komoly tekintettel figyelték a díszterem falairól, ahogyan dr. Gyuricza Csaba, a campus rektora ünnepélyes megnyitót mondott. Két magas szintű szakmai előadás következett ezután, egyik az Alsótekeresi Faiskola növénynemesítési tevékenységét mutatta be, a második pedig a virágkötészet átlagemberek számára szinte ismeretlen múltjáról, fontosságáról, mai, modern kori lehetőségeiről, szakmai eseményeiről szólt. A témaválasztás indokolt: tanár úr a területen elismert szaktekintélynek számított, egyetemi szinten oktatta a tárgyat, és egyetemi tankönyv, de országos szintű virágkötő versenyek megrendezése is fűződik nevéhez.

Ezután a tagozatvezető, Radványiné Katika következett. „Komiszár tanár úr, a kertbarátok professzora” című előadásában (összeállítását Kolossvári Miklós, tagozattitkár koordinálta) mindannyiunk érzéseit kinyilvánítva meleg szavakkal méltatta tanár úr tevékenységét, hatását a tagozatra, annak szakmai színvonalára. Felidézte, hogy Bálint gazda ajánlotta őt utódjául 1987-ben, hogy milyen gyakran járt közéjük, hogy a tagozat rendezvényein tartott előadásaira jótanácsai mellett szinte minden alkalommal hozott is valamit: cserjeág, virággumó, palánta, szakkönyv volt a kezében, vagy például egy Karácsony környéki előadását öt-hat magával hozott különböző fajtájú fenyőfaággal illusztrálta. Hallhattunk impulzív, ugyanakkor megnyerő habitusáról, és arról is, milyen szívesen adta tovább szakmai ismereteit a tagozatnak éppúgy, mint diákjainak. Elmondta azt is, hogy 2019-ben a Kertészek és Kertbarátok Országos Szervezete (KKOSZ) megválasztotta őt elnökségi tagjának. A klubnál „A kertbarát tagozat Örökös Tiszteletbeli Tagja” címet adományozták neki, és 2025-ben az elsők között kapta meg a tagozat által alapított Bálint György Honvéd Kertbarát Emlékdíjat. Előadása alatt vetített háttérképek illusztrálták mondanivalóját (Erdő Judit, a tagozat jeles tagjának szép munkája).

A BPNYKLUB elnöke, dr. Keszthelyi Gyula ddtbk. úr is részt vett az eseményen. Rövid megemlékezésében méltatta tanár úr érdemeit, amelynek megismerésére – mint mondta – sajnos csak három évig volt lehetősége. Személyes tapasztalatai alapján is meggyőződése, hogy tanár úr munkája, személyisége is hozzájárult, hogy tagozatunk a kertbarát mozgalom egyik meghatározó szervezetévé válhatott, és idén kiérdemelte a mozgalom országos szintű elismerését, „Az év kertbarát közössége 2026” címet. Hálánkat, tiszteletünket röviden összefoglalva az utolsó vetített dia tartalmazza: „Köszönjük, hogy velünk voltál, segítettél bennünket. Jó tanácsaidat kertjeink művelésekor hasznosítjuk.”

Végezetül jó barátja (kertészeti technikumi padtársa, egyben egyetemi csoporttársa) elérzékenyülten idézte fel életük, közös élményeik néhány epizódját. A campus kertjének ritkaságai, dísznövényei mellé egy emlékfát ültettek az emlékülés befejezésként, amely remélhetőleg a rövid emberi emlékezetet jóval meghaladó időkig fennmaradva, a mellé helyezett ismertető táblával együtt sokáig felidézi tanár úr emlékét.

Szöveg és fotók: Dudás Sándor. nyá. alez.