2025.04.15. Dalest – Katona vagyok én címmel

Tavaly ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület (BBBE), amelynek énekkara, a Balassi Kórus több, mint tíz éve kezdte el bemutatni tematikus műsoros estjeit. Ezek sorában klubunk és a BBBE közös szervezésben újfent, immár a 11. alkalommal dalestet tartottak. A katonadalok témakörére felfűzött, a 177 éves magyar reguláris haderő tiszteletére megszervezett esemény megnyitásaként a Stefánia Palota gróf Eszterházy termében Galló István nyá. ezds., a BBBE elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd klubunk elnöke, Keszthelyi Gyula nyá. ddtbk., mint a dalest házigazdája pár szóval bemutatta a fellépő kórust, szólt a katonadalok megőrzéséről, hagyományának ápolásáról, megemlítve a közelgő Honvédelem Napját. Beszélt a két szervezet közötti együttműködésről, a kialakult kapcsolatról, annak fontosságáról is.

A kórus műsora három nagyobb egységre, ezen belül hat fejezetre osztva ringatta nosztalgikus hangulatba a közönséget: toborzók, verbunkosok, az első és második világháborús dalok, a katona sorsokat bemutató dalok, a magyar néphadsereg kedvenc, máig népszerű dalai, és a magyar katonai virtus megjelenítése színpadi művekben. Mellőzve az összes elhangzott mű felsorolását megállapíthattuk, hogy a legnagyobb sikert azok a dalok alkották, amelyekre a közönség soraiban ülő, ma már ősz hajú klubtagjaink annak idején maguk is gyakorolták a nótaszóra való menetelést. Elhangzott például a Diákkislány, Szél viszi messze a fellegeket, Van jó fegyverem és a Puska dal. A magyar katonai virtust színpadi művekben szereplő dalok idézték fel, például Kacsóh Pongrác: Rákóczi megtérése, vagy a 32-es baka vagyok én, Kodály Zoltán Hári János című daljátékából a Toborzó. Végezetül a Honvéd banda szól a Stefánián című dal hangzott el hatalmas közönségsikert aratva. Szinte mindenki oldott hangulatban, az obsitos korosztály nosztalgiázva dúdolt-énekelt a kórussal együtt, és igen sokan gyakorolták az ülve táncolás nehéz mesterségét is…

A dalestet jó hangulatú beszélgetések követték terített asztalok mellett, amihez a hangulatot a kórus a Csak egy liter kadarka kell… című ráadás bordallal adta meg.

(Szöveg és fotók: Dudás Sándor nyá. alez.)