Erdélyi körút

Erdélyi buszos körutazáson vettünk részt a Gyopár Tourist szervezésében szeptember 28. és október 3 .
között. A BNYK részéről Szekuláné Csilla volt a fő szervező.

Első állomásunk a szépen helyreállított Vajdahunyadi vár volt, ahol 28 fokos hőség várt ránk. Esti
szállásunk Szászvárosban volt.


Reggel szakadó esőben indultunk Nagyszebenre, de az idegen vezetőnket ez nem befolyásolta, lelkesen vezetett körbe minket a városban.

Estére Csíkszeredán, a nagyon kellemes Hotel Fenyőbe érkeztünk, ahol 3 éjszakát töltöttünk. Kitűnő vacsorák és reggelik vártak ránk, és igénybe vehettük a welnes szolgáltatásokat.


Innen első nap Brassóban többek között, a Fekete templom, Törcsváron a Drakula kastély, Pázsmáron az
Erődtemplom látnivalóit jártuk be.


Második nap a Csíksomlyói Kegytemplomot csodálhattuk meg, és messziről láttuk a Pünkösdi Bucsu
helyét. Ezután az Ezeréves magyar hátárhoz mentünk, megnéztük az Emlékházat, majd a Gyilkos-tó és a
Békás szoros csodálatos világát élvezhettük.


Harmadik napon már a csomagokkal együtt indultunk Segesvárra, ahol az időjárás is kegyes volt hozzánk,
így kellemesen sétáltunk a városban, ahol remek fotók készültek.

Innen tovább utaztunk Gyulafehérvárra, Erdély történelmi fővárosába.
Este visszatértünk Szászvárosba, reggeli után, pedig indultunk hazafelé.

Útközben Aradon, a 13 Vértanú Vesztőhelyén kegyelettel emlékeztünk meg róluk.


A késő délutáni órákban érkeztünk meg a Stefánia Palota elé.
Közös véleményünk az, hogy egy nagyon jó hangulatú, jól szervezett úton vettünk részt, ahol egy vidám
csapat töltött el közösen 6 napot.

Livia Krénné Maglóczky

Krénné Maglóczky Livia képek Weiszhaar Imre