A százéves Földvári Rudolfot köszöntötték
Ahogy az a 90. és a 95. születésnapon történt, most is orosz krémtortával, vörösborral köszöntötték otthonában Földvári Rudolfot. Századik születésnapja alkalmából Gajda Péter polgármester az önkormányzat nevében emléklappal is kedveskedett neki.
Ritka alkalom, hogy százéves kispesti idős embert köszönthetünk. Szerencsére azért még élnek ebből a korosztályból is húszan, míg a 90 év felettiek közel négyszázan vannak Kispesten – meséli Gajda Péter polgármester, míg felmegyünk a wekerlei lakóház első emeletére Földvári Rudolf és Magdi lánya otthonába.
A fiataloknak is példaértékű gazdag életutat magáénak mondó Földvári Rudolf 1921. május 20-án született, életének nagy részét, kisebb kitérőkkel ugyan, de Kispesten töltötte, 1957-től folyamatosan itt él.
Rudi bácsi korát meghazudtoló frissességgel válaszol a múltról faggató kérdésekre, és büszkén meséli, hogy az elmúlt két hétben még a hozzá hasonló korú százéves barátai is köszöntötték, és bizony rengeteg jókívánsággal, születésnapi tortával lepték meg őt az ismerősök, barátok, „de azért elfogy ám ez is”, – nyugtatta meg a polgármestert a most kapott édességre mutatva.
Bár már mindkét víruselleni védőoltását megkapta, családja féltve vigyázta az elmúlt időszakban, így személyesen csak a legközelebbi családtagjai, unokája és dédunokája, korlátozott létszámban a beoltott látogatók mondhatták el üdvözlő szavaikat. A tervek szerint azért lesz egy nagyobb nyilvános ünnepség is hamarosan.
Földvári Rudolf már korán bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba és a pártmunkába. 1954-től két éven át megyei első titkár volt Miskolcon, majd 1957-től felhagyott a politikával, és a kispesti Vörös Csillag Traktorgyárban helyezkedett el lakatosként, majd később műszaki vezető lett. 1981-ben vonult nyugdíjba. Miskolcon díszpolgárrá avatták.