Embert és természetet próbáló forró nyári napokat élünk át ez év nyarán, de ez sem akadályozta meg a honvéd kertbarátokat, hogy augusztus 21-én kilátogassanak a Fiumei úti temetőbe, megemlékezni alapítójukra, a 105 éve született Bálint Györgyre.
A Kertbarát Kört különleges kapcsolatok fűzik az általuk szeretett és tisztelt Bálint Györgyhöz, Gyuri bácsihoz, aki nem csak alapítójuk volt, de több mint 10 évig szakmailag vezette, nevelte, oktatta őket a kertészet és az emberek szeretetére, megbecsülésére, barátságra. E barátság akkor sem szakadt meg, amikor Bálint György már országos léptékben gondolkodott és cselekedett. Rendszeresen felkereste a kertbarátokat, érdeklődött tevékenységükről, tanácsokat adott, büszkeséggel töltötték el az eredmények, és a 100 éves születésnapját is együtt ünnepelték. Halála mélyen megrendítette a kertbarátokat, temetésén megfogadták, hogy nem felejtik el, ápolják emlékét, hirdetik emberi nagyságát. Erre volt alkalom a mostani kerek évforduló is, amikor egyeztetett időpontban 15 megilletődött kertbarát jelent meg Gyuri bácsi sírjánál.
A meghitt megemlékezés egy az alkalomhoz illő verssel kezdődött, melyet Monok Zsuzsanna kertbarát, Cserhát-díjas költő írt és adott elő. Ezután jelen sorok írója, a tagozat titkára olvasta fel azt a megemlékező cikkét, amely az MH Budapesti Nyugállományúak Klubjának negyedéves kiadványában, a HOKOSZ Krónikában jelent meg Gyuri bácsiról, még 2020-ban, a halálakor. Az írás személyes hangú vallomásban mutatja be Gyuri bácsi varázslatos egyéniségét, mindenek fölötti kiválóságát, a Kertbarát Körrel való kapcsolatát és néhány gondolatát az előttünk álló jövőről, és hogy mit kell tennünk azért, hogy az szép legyen. A cikk azzal zárul, hogy Gyuri bácsi az égi kerteket műveli. Ezt most azzal is kiegészíthetjük, hogy figyeli azt is, miként sáfárkodunk örökségével, és minden alkalom, amikor tanítása szerint cselekszünk vagy gondolkodunk, az mind jóra válik.
Ezek után dr. Keszthelyi Gyula nyá. dandártábornok, az MH Budapesti Nyugállományúak Klubjának elnöke, valamint Radványi Imre nyá. ezredes, a Kertbarát Kör vezetőségi tagja megkoszorúzta a sírt. Végezetül Récsey Antónia, Bálint György özvegye köszönte meg a résztvevők megjelenését, a megemlékezést, Gyuri bácsi emlékének jólesően hatékony ápolását.
(Szöveg: Kolossváry Miklós nyá. alez, fotók: Dudás Sándor nyá. alez.)