Kezdőlap

 

N e k r o l ó g

 

 

 

Soós Tamás nyugállományú mérnök alezredes

(1945 – 2021)

Váratlanul, 2021. március 23-én hajnalban szakította ki sorainkból a koronavírus bajtársunkat Soós Tamás nyugállományú mérnök alezredest, aki 2012 óta a Budapesti Nyugállományúak Klubja Híradó tagozatának nagyrabecsült, szeretett elnöke, valamint 2003 óta a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület köztiszteletben álló aktív vezetőségi tagja volt. Temetése Fiumei úti temető szóróparcellájában, 2021. május 26-án 12 órakor lesz a rendkívüli állapot szabályainak szigorú betartása mellett, katonai tiszteletadással vehetünk tőle végső búcsút. A ravatalozó csendjében végre lesz néhány percünk, hogy végig gondoljuk eredményes munkásságát, példaértékű emberi tulajdonságait, melyet a tudásszomj. a hivatásszeretet, a szorgalom és a rendkívüli segítőkészség jellemzett.

1945. május 12-én született Orosházán, szülei munkások voltak. Széles spektrumot felölelő tanulmányait: általános iskola, gimnázium, erősáramú villamos ipari technikum, tanárképző főiskola, műszaki egyetem Orosházán, Miskolcon és Budapesten végezte.

1963. őszén vonult be sorkatonai szolgálatra Budaőrsre a Honi Légvédelmi Parancsnokság Kiképző ezredéhez. Féléves rádióműszerész kiképzés után áthelyezték a Hadosztály Lillafüredi híradó zászlóaljába. A kétéves sorkatonai szolgálat végén, mint szakaszvezető jelentkezett továbbszolgáló tiszthelyettesnek. 1967-ben beiskolázták a békéscsabai Tiszthelyettes Képző híradó műmesteri szakára, majd 1968-ban az iskola elvégzése után a hadosztály különleges híradó üzemeltető technikusa lett.

1971-ben törzsőrmesterként jelentkezett a budapesti Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola egyéves híradó technikustiszti tanfolyamára. 1972. július 22-én eredményes vizsga után alhadnagyi rendfokozatba léptették elő. A tiszti pályafutását Miskolcon hadosztály törzsében, főtechnikusi beosztásban kezdte. Öt év után áthelyezték Budaőrsre a híradó zászlóaljához, századtechnikai helyettes beosztásba. Majd századparancsnok lett.

1985-ben áthelyezték Nagytarcsára, ahol rejtjelző alosztályvezető beosztást kapott őrnagyi rendfokozatban. 1989-ben információvédelmi osztályvezető beosztásba került, amely magasabb végzettséget kívánt. Ekkor ismét beült az iskolapadba és tanári diplomát szerezett. Majd mikor a következő beosztásához egyetemi végzettséget írtak elő, akkor elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem Munkavédelmi szakmérnöki szakát. Ezzel az igen speciális képzettséggel került 1997-ben a HM Ellenőrzési Hivatalba munkavédelmi főellenőrnek. Itt dolgozott kiemelt főellenőri beosztásban alezredesi rendfokozatban nyugállományba küldéséig. Szolgálati éveiben több alkalommal kapott miniszteri és kormánykitüntetést.

2002. május 12-én 57-évesen, a felső korhatár elérésével helyezték nyugállományba. Ez alkalomból a Honvédelmi miniszter a köztársaság címerével ellátott arany pecsétgyűrűvel tüntette ki. Biztos vagyok benne, hogy ha a következő beosztáshoz egy tudományos fokozat megszerzését írták volna elő, Tamás azt is könnyedén teljesítette volna. Zsigereiben volt az újabb és újabb ismeretek megszerzésének vágya.

Miután közel 40 éves, igen eredményes szolgálat után a haza közvetlen védelme helyett, tudását a polgári életben kamatoztatta. Még ez évben elhelyezkedett az Öveges József Szakközépiskolába, ahol hat tanévet tanított munkavédelmet és elektronikát. Azonban nem szakította meg kapcsolatát bajtársaival sem, azonnal belépett a Budapesti Nyugállományúak Klubja Híradó Tagozatába és a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesületbe is.

A Tagozatban meglelte a számára ideális munkapontot. Rendelkezett, mint nyugállományú kiemelt munkavédelmi főellenőr a hazánkban annyira szükséges kapcsolati tőkével.

Neve minden alakulat minden szintjén ismert volt. Az Öveges szakközépiskola műszakitanári posztján pedig naprakész kisközösségvezetési rutint szerzett. Természetes volt, hogy elődjét megbetegedése után Ő helyettesítette, majd a következő választások mindegyikén egyhangúlag a Híradó Tagozat elnökének választottuk.

Tamás jelszava az „Utánam!” volt. A Tagozatot nem egy tudományos egyesületté, hanem egy szociális és kulturális fórummá kellett formálnia. Aki ezt megértette követte, aki nem lemorzsolódott. Először is készíteni kellett ötéves, éves és havi munkaterveket! Másodszor, a Tagozat képviselőjének minden eseményen nem csak megjelenni, hanem aktívan részt kellett vennie! Minden pályázatra kérelmet benyújtottunk be. Minden versenyen éremesélyes csapattal indultunk. Minden nemzetiünnepre kitüntetési javaslattal éltünk, mert „nem elég jól dolgozni, annak látszódni is kell!” A reszortfelelősöknek minden, havonta megrendezendő klubnapon beszámoltak munkájukról, majd ismertetették az elkövetkező hónap programját. A klubnapok éves programjából nem maradhatott ki a farsangi álarcosbál, a nőnapi, az anyáknapi és a jubileumi születésnapi köszöntő, a szépkorúak méltatása és a decemberi évértékelő ebéd. A többi klubnapon mindig aktuális témák, többségében külső előadókkal lettek beiktatva.

Tavasszal – ősszel a múzeum látogatások, mindig idegenvezetővel lettek megszervezve, melyet a tagozat fizetett. Nyáron voltak az egy napos kirándulások és strandolás, általában termálmedencés helyen… és így tovább. A Tagozat élete egy meghatározott, jól végiggondolt munkaterv alapján, a vezetőség irányítása és ellenőrzése mellett zajlott. Mégsem volt katonás.

Tudomásul kellett mindenkinek venni, hogy betegek, lakáshoz-ágyhoz kötött bajtársaink is vannak nagy számban. Őket látogatni szokás, ha lehetséges kis csomag kíséretében. Rendszeres telefonos felhívásuk napi feladatunkká vált, ahogy sajnos a végső búcsúk is…

Honnan volt Tamásban ez az a hatalmas energia?

Az elkötelezett katona pályájának része az összetartó család, melyet egy megértő feleség szervez. Bajtársunk, 1968. nyarán vette feleségül Katalint és lakásukba 1971. április 1-én egy kislányt: Krisztinát „meghozta a gólya”. Krisztina jelenleg New-Yorkban él, azonban nyaranta, a szelek szárnyán hetente látogatja szeretett szüleit. Ő stewardess.

Soós Tamás bajtársunk nyugdíjasként Örökös Tiszteletbeli tagja lett a Híradó Tagozatnak és a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesületnek, valamint megkapta mindkét egyesület legmagasabb, sorszámozott kitüntetését, a „Tagozati Munkáért” és az „Egyesületi Munkáért” érmet is. Nyugállományú éveiben végzett kiemelkedő munkájáért több miniszteri elismerést kapott, köztük 2009-ben a „Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát”. A „Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozatára” 2021. május 21-ére lett előterjesztve.

Számára azonban ezeknél is fontosabb volt a bajtársaitól, barátaitól kapott szeretet. Utoljára karácsonyra 12 szeretetcsomagot osztottunk ki kezdeményezésedre a tagozat költségvetéséből a kisnyugdíjas özvegyek számára. Ha már az évzáró közgyűlés elmaradt, ne spóroljuk meg a jutalomkönyvek, a köszöntő virágok árát! Neked volt igazad. Remélem, ugyan ilyen gonddal nekem is készíted a helyet a többiekkel egy „asztalnál” ott a túloldalon?

Tamás! Nem sietünk, de abban biztos lehetsz, hogy utánad megyünk. Persze jobb lett volna az idén is együtt, mint tavaly utoljára a Z30-as vonattal Kenesére. Na - jó, Csittényhegyre!

 

Szia! A többiek nevében is: l@cib@csi

 

​GYÁSZJELENTÉS

Jubilánsi köszöntés helyett szomorú nekrológ

Folyóiratunk e számának előkészítésén dolgozva éppen Tagozatunk titkárának, dr. Nagy Sándor ny. ezredes barátunk közelgő 80 éves jubileumi köszöntőjét írtam kedden (márc. 23-án), amikor csengett a telefonom és Veronka el-elcsukló, zokogó hangján kezdte elmondani nekem a megdöbbentő hírt, hogy Sanyi meghalt! Nekem is összeszorult a szívem a szomorú hír hallatán! Férje nem érezte jól magát és a Honvéd Kórházba mentek, ahol Sanyi leült a hallban, amíg felesége orvost keresett. Mire azonban odaértek, Sanyi már összeomlott és az orvosok 1 órás élesztési kísérlete sem tudta megmenteni összeomlott keringéséből.

    Szinte nem akartam elhinni, hiszen csaknem minden nap beszéltünk telefonon a közös feladatokról és megoldásokról. Semmi nyoma nem volt annak, hogy komolyabb beteg lenne.

Ennyi egy emberélet? Soha nem tudjuk, hogy mikor, s bármely percben éppen mi történik velünk?! Hát ezúttal így lett a Jubilánsi köszöntőmből szomorú nekrológ!

    Sándor 1941. április 20-án született Nyíregyházán katona családban. A középiskola II. és III. évfolyamát 1956-58. között a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolában végezte, majd 1959-ben Debrecenben érettségizett. Utána jelentkezett az Egyesített Tiszti Iskolára, majd 3 évvel később, 1962-ben avatták hivatásos tisztté. Közben 10 hónapos sorkatonai csapat-szolgálatot, majd a 3. évben 10 hónapos speciális légvédelmi rakétás tanfolyamot végzett.

    1962-től a cserépfalui légvédelmi rakéta osztálynál technikus tisztként, majd 1966-tól a miskolci légvédelmi rakéta ezrednél szolgált.

    1970-73. között vörös diplomával elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia 3 éves alapfakultását légvédelmi szakon. 1973-75. között a Légvédelmi Parancsnokság politikai osztályán, majd 1975-85. között a HM Politikai Főcsoportfőnökségén propaganda főinstruktori beosztásokban tevékenykedett.

    1985-96. között a HM Személyügyi Főcsoportfőnökségén, a HM Pályairányítási Fő-osztályon, majd a HVK Tanintézeti Főnökségén volt katonai pályaírányítási és beiskoláztatási területeken kiemelt főtiszt, osztályvezető-helyettes, végül osztályvezető. Közben munka mellett, levelező szakon részt vett a ZMKA egyetemi doktori képzésében, amelyet 1990-ben "summa cum laude" eredménnyel végzett el.

    Sándor munkáját, sikeres katonai életútját 6 miniszteri, 5 kormánykitüntetéssel ismerték el. A honvédelmi miniszter 55 éves születésnapján Dísztőrt, nyugállományba vonulása alkalmából Aranygyűrűt adományozott számára.

    Sándor 62 éve élt együtt kedves feleségével, Veronkával. 3 gyermekük és 3 unokájuk van.

    Külön említésre méltó, hogy rajongott a sakkért, melyet hosszú évek óta versenyszerűen űzött és e sport területén jelentős hazai fórumoknak volt egyik felelős vezetője és szervezője. 10 éven át volt pl. a Budapesti Sakkszövetség főtitkára, később elnökségi tagja, a Honvéd Budai SE elnöke, a Magyar Sakkszövetség versenybíróságának sok éven át tagja.

    Sanyi 2010-től volt tagja, majd 2015-től vezetőségi tagja és elnökhelyettese a Rákóczista Tagozatnak. Folyamatosan aktív és mindig segítőkész barátja volt közösségünknek. Különös felelősséggel ápolta baráti kapcsolatait volt rákóczista osztálytársaival és nevelőtisztjével, aki ugyancsak élő tagja ma is tagozatunknak.

    Őszinte köszönet a baráti együttműködésért! Emlékedet megőrizzük!

Temetésére katonai tiszteletadással április 22-én (csüt.) 10.45h-kor a rákoskeresztúri Újköztemetőben kerül sor.

 

                                                                                                                                  Hárai Tibor